Hosszú hétvége északon – 1. rész

Koppenhága

Skandináviában jártunk, életünkben először, kivétel Zsófit, aki már korábban egy kézilabda torna alkalmával  ellátogatott Svédországba. Előre elmondhatjuk: felejthetetlen élmény volt. Ez a bejegyzés az első része a beszámolónknak, hiszen először koppenhágai élményeinkről fogunk nektek mesélni.

Azt mondják, hogy a dánok az egyik legboldogabbak a világon. Ezt tapasztaltuk és meg is tudjuk érteni. Az emberek nagy része látszólag egészségesen él –  biciklivel közlekednek többnyire, autót sokkal kevesebbet látni, mint Budapesten. Ami megdöbbentő volt számunkra, hogy a bicikliket ritkán zárják le, csak simán leteszik, ahol megállnak, mindenféle lakat nélkül. A bicikli utak szélesebbek, mint a gyalogosok járdája vagy az autósok sávja. Vicces, hogy itt nem attól kell tartanunk, hogy elüt az autó, ha nem nézünk körbe, hanem sokkal inkább egy biciklis elől kell olykor-olykor félreugrani. Metro és buszok is járnak a városban, ám a biciklis forgalom sokkal jelentősebb. Sok bio és egyéb egészséges ételeket árusító bolt és étterem van a városban, ebből következtettünk a dánok egészségtudatos életmódjára. A szembe jövő emberek vidámnak, kedvesnek tűntek; hajléktalannal nem találkoztunk. Koppenhágát egy nyugodt, kisvárosi hangulat lengi át.

giphy (2)
Biciklis közlekedés, saját felvétel

Olyan volt mint egy „kirakat-város”. Be lehetett látni az irodákba, az ott dolgozók monitorjára, a lakásokba és a kisebb boltokba is. A város „Váci utcájának”, a Stoget ruhaboltjainak hatalmas, feltűnő dizájnú, extravagáns kirakatai voltak, és rengeteg kisebb, lakberendezési bolt tökéletes bútorai voltak láthatóak minden sarkon. Az épületekre, kávézókra, éttermekre a letisztultság jellemző, sok a fekete-fehér cégér az utcákon. Talán a régi patinás épületeknél fedezhetünk fel egy kis hasonlóságot Budapesttel.

Még egy kicsit az építészetről és a nevezetességekről: A Frederiks Kirke kupolája a legnagyobb Észak-Európában. A közelében lévő téren van az az épület, ahol a dán királyi család is szokott tartózkodni, ennek jele, hogy az épületre kiteszik a dán zászlót.  Feltűnő volt,  hogy a városban jó a közbiztonság, állítólag a királyi család tagjai kíséret nélkül szoktak sétálni az utcákon.

A város gasztronómiailag is sokféle élményt kínál. A jellegzetes Nyhavn színes házai közelében sok a fine dining étterem, ez az árakon is meglátszik. Az átlag árszínvonal nagyon magas, de ez a helyieknek valószínűleg meg sem kottyan az ottani fizetések mellett. Magyarországról ellátogatva viszont meglepődve tapasztaltuk, hogy egy jobb étteremben 5000 forintnyi koronát is elkérnek egy levesért.

A Christiania negyedben (amit hippi negyednek is hívnak) a Papirøen szigeten  van egy úgynevezett Street Food Island, ami kívülről egy régi raktárépületnek tűnik, belépve azonban mintha egy kis karácsonyi vásárba csöppentünk volna. Mindenhol ünnepi dekorációk, égősorok, fenyőfaágak voltak kitéve, és a finomabbnál finomabb ételek illata lengte be a területet. A világ minden szegletéből találhatunk itt harapnivalókat, volt például strucchús steak, sushi variációk, sonka válogatás, kacsacomb, és surf & turf hamburger,hummus tál és különböző hotdogok is. De találkozhattunk koreai, mexikói és izraeli fogásokkal is. Mi kipróbáltuk a pulled pork hamburgert sült édesburgonyával, és egy nem hagyományos hot doggal. Az árak olcsóbban voltak az éttermi áraknál, és a középen lévő hatalmas kályha, valamint a sok-sok kis égő kellemes hangulatot varázsolt. Asztalt nehezen találtunk, az épület tömve volt emberekkel.

giphy-downsized-large
Copenhagen Street Food, saját felvétel

Koppenhágában van bőven szórakozási lehetőség, és kulturális eseményekben sem szűkölködik a város. Aki a klasszikus művészet rajongója, annak ajánljuk a Ny Carlsberg Glyptotek múzeumot, aminek az épülete nem csak kívülről szép, hanem belsejében Picasso, Leger és Matisse alkotásai mellett klasszikus szobrok is megtalálhatók. A modern művészetek is megjelennek a városban, nem is akármilyen formában. A Kunsthallen Nikolaj kortárs képzőművészeti létesítmény például az egykori Sankt Nikolaj Kirke templom belsejében lett kialakítva. Arra sétálva, amikor a templomba benéztünk érdekes látvány tárult a szemünk elé – egy kissé bizarr, már-már horrorfilmbe illő barlang szerűség fogadott minket sejtelmes fényekkel megvilágítva.

Köztudott, hogy Hans Christian Andersen ebben a városban született, meg is találtuk a szülőházát, érdekes, hogy nem volt különösebben reklámozva. A ház aljában egy souvenir bolt működik, ahol Andersen meséiből kiragadott motívumok és figurák emléktárgyait lehet megvásárolni.

A Papirøen-en, a Street Food-os helyek mellett található Copenhagen Contemporary művészeti központ is, aminek az udvarán egy érdekes kompozíciót tekinthettünk meg. A Yoko Ono Foundation szervezte “What is your greatest wish?” címmel. A koncepció lényege az volt, hogy az emberek kis cédulákra írhatták fel, hogy miért hálásak/mik a vágyaik, és azokat kis fákra lehetett felakasztani. Érdekes cédulák libbentek meg a szélben, találkozunk például olyannal, amire szimplán az volt írva, hogy drink wine, de voltak olyanok is, akik a családjuk és barátaik egészségét írták a papírra.

giphy
What is your greatest wish? saját felvétel

Az ünnepek közeledtével természetesen itt sem hagyhattuk ki a karácsonyi vásárt, ami a Nyhavn kikötőben található. A budapestihez hasonló fa bódékból árulnak forralt bort, forrócsokit és rengeteg karácsonyi finomságot. Ami nekünk kifejezetten tetszett, hogy minden faháznál adtak egy mini pohárkába kóstolót a forralt borból. Az árakat látva el is gondolkodtunk rajta, hogy inkább lehúzunk minden állomásnál egy kóstoló felest ingyen ( na jó, csak viccelünk :D). A dekorációnál megfigyelhető, hogy nincs annyi égősor, dísz, itt is inkább “ikeásra” vették a figurát, ami személy szerint nekünk nagyon bejött.

giphy (1)

Ha novemberben utaztok, érdemes meleg kabátot, kesztyűt, sapkát vinni. Az idő nem sokkal hidegebb, mint itthon télen, de a szél sokkal erősebb. A nap végére teljesen átfagyva értünk haza, pedig beültünk napközben többször is melegedni.

Az utazás előtt rendkívül hasznosnak találtuk a VisitCopenhagen oldalt, ahol rengeteg program ötlet, aktuális információ és étterem ajánlót olvashattunk.

És végül fogadjátok szeretettel az első videónkat! Kicsit amatőr, kicsit tökéletlen, de nagyon őszinte és nagyon a miénk!

 

Zsófi & Maris

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: