Lélegezz

Maris_banner3a

Idén a céges karácsonyunk rendhagyó volt. A decemberi ünneplés mellett januárban mentünk egy privát előadásra a Katona József színházba a Lélegezz nevű darabra. Az előadás után lehetőségünk volt a színészekkel találkozni, beszélgetni, ami különösen jó élmény volt a számomra. Alapból jó kezdeményezésnek tartom a cég részéről a hasonló kulturális programok bevezetését, hiszen így a munka unalmasabb perceiben a munkatársaimmal meg tudjuk vitatni, hogy kinek hogyan tetszett a darab vagy milyen gondolatokat ébresztett bennük a színészek játéka.

A Lélegezz egy két szereplős Duncan Macmillan darab, Forgács Péter rendezésében, Pálos Hanna és Nagy Ervin főszereplésével. A történet nagyon aktuális, és annak ellenére, hogy nem karácsonyi darab, szerintem még egy céges program keretében is megnézhető. A Katona kis színpadján tekintettük meg, nagyon közel ültem a színészekhez így minden mozdulatukat, arckifejezésüket jól meg tudtam figyelni. Ervin még a szemének mozgatásával is olyan jól tudott érzéseket kifejezni, de Hanna is remekül adta elő a modern nő szerepét.

phoca_thumb_l_lelegezz_ea_horvathjudit_net_5439
Pálos Hanna és Nagy Ervin a Lélegezz darabban, forrás: katonajozsefszinhaz.hu

A darab a gyermekvállalás dilemmáit mutatja be egy nő és egy férfi történetén keresztül. A téma tabunak tűnhet, ám rendkívül aktuális ma a világban és hazánkban is, ahol azt vehetjük észre, hogy egyre kevesebb családban születnek gyerekek, gyakoriak a válások és a csonka családban élők. A férfi készen áll a gyerekvállalásra, a nő nem. A történet ebből az alap helyzetből bontakozik ki, amit a konfliktusok, az őszinte vallomások, a kételyek és a meglepő fordulatok tesznek színessé. A két színész végig a színpadon, egy padon ült, és különböző kreatív jelenet váltásokkal mégis egy egész életet mutattak be. Az elején, fiatalságukat játszva még lassan haladt az idő, energikusak voltak és hosszú monológokba beleélve magukat játszottak. Ahogy múlt az idő, egyre jobban lassultak a jelenetek, komolyodtak a szereplők. Olyan élethelyzeteket mutattak be, amikbe mindenki bele tudta magát képzelni; és teljesen hétköznapi nyelvezettel és helyszínekkel (pl. IKEA, egy park, dívány a nappaliban) hozták közel a történetet felénk.

A téma azért is nagyon aktuális, mert többször felmerül benne a a Földünk sorsa is. Esik szó a globalizációról, az ökológiai lábnyomunkról, és arról, hogy érdemes-e erre a világra egy gyermeket hozni. Számomra ez a megközelítés nagyon meglepő volt, főleg a nő szemszögéből. Ha az anyaság, a szülés jut eszembe akkor nem azon gondolkodom, hogy mennyivel több lesz a háztartásom fogyasztása, nem merül fel bennem a túlnépesedés kérdése. Igazán modern, aktuális gondolatokat vetett fel a darab, amiken korábban sosem gondolkodtam. A történetből nem akarok sokkal többet elárulni, hiszen úgy jó nézni hogy az ember nem tudja előre a fordulatokat, és ez egy tipikusan olyan darab amiről lehet beszélni a végkimenetelétől függetlenül. Összességében mindenkinek tudom ajánlani aki szeretne valami újat és érdekeset látni, és akinek a színház nem feltétlenül azt jelenti, hogy sok szereplő van a színpadon és színes díszletek jelennek meg.

phoca_thumb_l_lelegezz_ea_horvathjudit_net_5679
Pálos Hanna és Nagy Ervin a Lélegezz darabban, forrás: katonajozsefszinhaz.hu

Az előadás után lehetőségünk volt a színészekkel beszélgetni. Azt mondták, hogy ilyen jó közönségük még nem volt – amit el tudok hinni, hiszen hangosan kacagtuk végig a darabot. Megkérdeztük azt is, hogy ezeket a hosszú monológokat fejből kell-e tudniuk, vagy van olyan szituáció, amit improvizálnak a darabban. Elmondásuk szerint ez a közönségtől is függ – ha a közönséggel megtalálják a közös hangot, ha látják hogy nagyon velük vannak a nézők, akkor vannak jelenetek amiket máshogy adnak elő. A szerepeiket nem ők választják, akármilyen távol is áll tőlük az adott karakter, szeretik a kihívásokat és próbálják mindig a legjobb tudásuk szerint előadni az adott szerepet, ami ebben az esetben kifejezetten jól sikerült nekik.

Aki esetleg kedvet kapott a darabhoz, az a katonajozsefszinhaz.hu-n tájékozódhat a további előadásokról, jegyekről. Az összes előadásra már elfogytak a jegyek, de a jövőben még biztosan lesz újabb előadás amire lehet majd jegyet kapni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s