100 szóban a város

2014 óta a “100 szóban Budapest” pályázat keretén belül független alkotók összefoglalhatják mit éreznek a városról száz szavas történetekben, a legjobbak pedig nyereményben részesülnek, valamint zsebkönyv formájában is megjelennek. A felhívás szépsége az egyszerűségben rejlik, bármiről lehet írni, ami a városban történik vagy van, csupán száz szó a kikötés. Az utóbbi négy évben több, mint 4000 pályázat érkezett. A zsűriben Kemény Zsófi, Szálinger Balázs, Winkler Nóra és Nagy Dániel Viktor értékelte a beküldött pályázatokat. Idén is lehet még jelentkezni július 30-ig, az alábbi honlapon lehet tájékozódni:

https://budapest.in100words.eu/hu

Ezekből a beküldött történetválogatásokból létrehozott, különleges vizuális technikával rendelkező darabot először a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül mutatták be, azóta pedig nagy sikerrel játsszák a Mozsár Műhelyben.

Képernyőfotó 2018-06-10 - 12.38.06.png
Forrás: Mozsár Műhely honlapja

Az est középpontjában Budapest és a városi élet áll. Legyen ez múlt vagy jelen, vicces vagy szomorú, éjjel vagy nappal, tél vagy nyár. Mindennapi történetek szólalnak meg Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor előadásán keresztül, akik olykor megzenésítve, különféle hangszerek segítségével adják át a kis történet mondanivalóját. Véleményük szerint van Budapesten az a bizonyos életérzés, amit jobb megénekelni, mert a szavak bizony kevesek hozzá.

Vannak történetek amivel mindenki tud azonosulni, sokunk által átélt helyeztet idéz fel, de vannak olyanok is, amelyekről el sem tudnánk képzelni, hogy megtörténjen. Többnyire humoros, fiatalos, nagyon mai írások, és vannak mélyebb, nosztalgiázó, rezignált hangvételű szerzemények is. Ezek a vallomások a budapesti forgatagban élő hétköznapi emberektől származnak, nem profi művészek által írt művek. Ám mégis megdöbbentő őszinteséggel és közvetlenséggel hatnak, meglepően jól ragadják ki a városi élet pillanatait.

Képernyőfotó 2018-06-10 - 12.40.24.png
Forrás: Mozsár Műhely honlapja

Nem számít, hogy Budapesten születtél vagy vidéken, ezek az írások mindenkihez szólnak, aki éltek itt, átutaztak, most járnak itt először, vagy esetleg soha életükben nem voltak még a városban. Lehetőséget ad, hogy találkozzunk önmagunkkal, felidézzünk egy kedves emléket, örömöt, bánatot, csalódást vagy sikereket. Az est során sokszor csalnak mosolyt az arcunkra, de olykor akár könnyeket is, az érzések nagyon különbözőek egy-egy történet kapcsán. Nincs benne túlszínezés, mesterkéltség, csak egyszerűen nagyon életszerű.

Én úgy gondolom, aki szereti ezt a várost és szívesen találná meg önmagát mások hétköznapi történeteiben, mindenképp menjen el szeptembertől a Mozsár Műhelybe.

Én az előadás után azt éreztem, újra akarom olvasni a történeteket, több is nagyon foglalkoztatott. Természetesen az interneten aki keres az talál, így ráleltem a 100 legjobb pályaműre mind 2015, 16 és 17-ből is, amelyet nyomtatott formában, zsebkönyvben is elolvashatnak az érdeklődők. Nem szeretnék ünneprontó lenni, és lelőni az előadásból semmit, de megosztanám három kedvenc írásomat, bár nem hangzott el mind az este folyamán, így talán nem rontok el semmit. 🙂

Csiszár Judit: Legszebb

Vidékről vonatoztunk Budapestre múzeumokat

járni, kirakatokat nézni, sétálni, villamosozni, metrózni,

mozgólépcsőzni, érdekességeket, kalandokat keresni.

Kértem édesanyámat, varrjon nekem az alkalomhoz

illő szép ruhát. Olyant, amiben megérdemelten

lehetek része a fővárosi divatos tömegnek.

Azt mondta: „Kislányom! Ott senki sem törődik

vele, hogyan öltözöl.” Természetesen

a drapp pamutruha lila övvel elkészült.

A Luxus áruházban még új cipőt is kaptam hozzá.

Csinos voltam… és tényleg nem figyeltek rám.

Elnyelt, eltakart a színtelen-színes forgatag.

Régóta Budapesten élek. Sokszor csúnya

ruhában járok. Kedvelem, mert kényelmes.

Egyáltalán nem akarok már hasonlítani.

… aztán felveszem a legszebbet.

Beülök az autóba. Megyek édesanyámhoz.

Vidékre.

Fekete Edina: Nyár Nagyival

Kislánykoromban a nagymamámmal töltöttem

a nyarakat, de nem vidéken, hanem Pesten. Tejszínhabos kakaóval indítottuk a napot, kártyáztunk a körfolyosón, majd kirúzsozta a száját és BKV-val keresztbe-kasul utaztuk a várost.

A buszon legelöl ültünk, harsogva sorolta a megállókat és a látnivalókat, majd visszakérdezte.

Ezerszer hallottam a metrón: most megyünk át a Duna alatt, a következő megállónál van a Parlament.

Felcipelt a Nemzeti Galériába, megnéztük az Opera- matinén a Diótörőt. A Színészmúzeum volt a kedvence – nekem is, mert utána mindig a libegőzés jött.

Nagyi már régen elment. Olykor látom a buszon, egy másik kislány kezét fogja. Átadom neki a helyem.

Molnár Nikolett: Apu

Apu mindig azt mondta, hogy nézzek a lábam elé, ne álljak szóba idegenekkel, a Fradi a legjobb, szomjas horgász nem fog halat, a matekot nem lehet nem érteni, rajzoljak én is, ne vegyem túl komolyan az életet. Apu azt is mondta, mielőtt elment, hogy ő csillag lesz az égen, csak fény nélkül. 11 éve keresem már azt a láthatatlan csillagot, többször megbotlottam, szóba állok idegenekkel, a Fradi már nem jó, nem horgászom, szomjas vagyok, a matekot továbbra sem értem, rajzolni elfelejtettem, pedig nem is veszem túl komolyan az életet. Apu azt is mondta,hogy Budapesten közlekedni igenis egyszerű. Eltévedtem. Hiányzol.

Képernyőfotó 2018-06-10 - 12.40.33.png

 

Khloe

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: